Életvégi dúla

Az életvégi dúla gyakorlati, érzelmi és spirituális támogatást tud nyújtani a jelenlétével, speciális képességeivel és tapasztalatával. 

Ez a nem egészségügyi támogató szerep hozzájárul a jóllét, az önazonosság és a méltóság fenntartásához, amíg el nem jön az idő a búcsúzásra. 

Meghallgatja a fenntartásokat, félelmeket, a reményeket, a haldokló és szerettei életének történetét, hogy békességet hozzon az életükbe az élet végén. Az életvégi dúla tiszteletben tartja az ügyfele egyéni kívánságait, hitét és értékerendjét, és segít, hogy az életvégi utazás közben is embernek érezze magát tiszteletben, méltóságban, elfogadásban.

Az életvégi dúla gyógyíthatatlan betegséggel élő embereknek és szeretteiknek nyújt támogatást a betegség különböző fázisaiban, akár a diagnózis tudomásra jutásától, mikor még akár évek vannak hátra, de akkor is, ha már csak hónapok, hetek maradtak.

Miért lehet szükség életvégi dúlára?

Megterhelő, mikor otthoni környezetében egy beteg, haldokló szerettünkről gondoskodunk. Ahogy a betegség halad előre, úgy lesz egyre nagyobb szükség a támogatásra, hiszen nem csak fizikailag fárad az, aki gondoskodik, hanem lelkileg és érzelmileg is kimerülhet, ráadásul a társas kapcsolatokra is kedvezőtlenül hathat. Intézményi (kórház, hospice) környezetben az ott dolgozók ideje korlátozott, és sokszor csak az élet legvégén, néhány napra, hétre kerülnek be oda a betegek. Az életvégi dúla azonban jóval korábban is tud már támogatást adni, amikor a beteg még jól érzi magát, de úgy érzi, hogy vannak még elvégzendő feladatai, lezáratlan ügyei.

Előfordulhat az is, hogy a beteg és hozzátartozói nehezen találják meg a közös hangot: beszélhetünk az elmúlásról? Hogyan kérdezzünk rá akár hagyatéki, akár a búcsúztatással, temetkezéssel kapcsolatos kívánságokra anélkül, hogy azt bárki félreértelmezné?Egy hozzátartozó betegsége, haldoklása, az elvesztése egy fájdalmas, időnként akár több hónapig, vagy évekig is elhúzódó folyamat, amelynek jelentős fizikai, lelki, szellemi és társas hatása van mindenkire. Sokszor azt sem tudjuk, hogy hogyan beszélhetnénk nem csak a racionális dolgokról (pl. gépkocsi átírása vagy ajándékozása, temetkezési kívánságok), de sokszor az érzelmeinkről sem. Hogy fejezzem ki a félelmem, a szomorúságom, mi lesz, ha azt gondolja, hogy lemondtunk róla? Lehetek dühös, mérges, hisz azt gondolom, hogy az életmódjával hozzájárult a betegségéhez? Megkérdezhetem, hogy miért mondta, amit mondott nekem 20 évvel ezelőtt? Hogy még mindig haragszik azért, amit tiniként tettem? Az életvégi dúla a különleges kompetenciáinak köszönhetően támogatást tud nyújtani, hogy lehetőleg minél kevesebb ki nem mondott szó, minél kevesebb le nem zárt dolog legyen, ami ahelyett, hogy közel hozná egymáshoz a hozzátartozókat ebben a nehezített helyzetben, esetlegesen még inkább eltávolítja őket egymástól.

Az életvégi dúla sokszor hidat képez a beteg és a szerettei között akár kommunikációban, akár tettekben.

Miben más egy hospice önkéntes, egy ápoló és egy életvégi dúla?

Az életvégi kísérő hivatás Magyarországon, de akár egész Európában még kevésbé ismert, így a képzés is csak külföldön érhető el egyelőre. 

Egy hospice önkéntes csak hospice ellátás keretein belül tevékenykedhet, ami ma Magyarországon azt jelenti, hogy gyógyíthatatlan daganatos betegséggel élőknek. Ráadásul hospice ellátásba általában nagyon későn kerülnek be ezek a betegek, maximális tartózkodási lehetőségük hospice ellátásban 30 nap. A kapcsolata a hospice önkéntesnek itt megszakad a beteggel, hozzátartozóval akkor is, ha a beteg másik intézménybe kerül.

Az életvégi dúlával azonban érdemes korábban elkezdeni az együttműködést, akkor is, ha nincs ismert betegség, de pl. életkorból vagy élethelyzetből kifolyólag valaki szeretne felkészülni az élet végére. Ez az együttműködés akár több hónapig is tarthat, attól függetlenül, hogy az ügyfél otthon van, vagy intézményi (idősotthon, kórház, hospice) ellátás keretében. Az életvégi dúla közvetlenül elérhető, független támogató.

Milyen hosszan érdemes együttműködni egy életvégi dúlával?

Ez teljesen egyéni, hiszen függ az ügyfél igényeitől, és attól is, hogy milyen szakaszban kapcsolódik be a dúla az ügyfél életébe. Van, aki csak egy telefonbeszélgetést szeretne, ahol kifejezheti saját érzéseit, félelmeit, aggodalmait. Csak egy alkalommal van szüksége egy személyre, aki elfogulatlanul tud felé fordulni, esetleg segíteni a gondolkodását. De van, aki heti rendszerességgel vágyja az életvégi dúla jelenlétét, hiszen megnyugvást, biztonságot nyújt számára, valamint újabb és újabb „elintéznivalókba” vonja be.

Miben tud még segíteni az életvégi dúla?

Az életvégi dúla a tájékozottságának és képzettségének köszönhetően sokoldalúan közelíti meg a betegséget, haldoklást, búcsúzást, így amennyiben az ügyfél kéri, akár olyan megoldások, módszerek és eszközök használatával kapcsolatban is tud tájékoztatást adni, amelyet az ügyfél saját belátása szerint használ, hasznosít. Ilyenek például: zeneterápia, vallási segítők, reiki fájdalomcsillapítás, gyászterapeuta stb. Fontos azonban, hogy az életvégi dúla nem javasol megoldást, csak információt nyújt. A dúla semmilyen jogi, illetve anyagi érdekkapcsolatban nem áll azokkal, akiket esetlegesen saját, vagy más ügyfelei tapasztalata alapján megemlít.

Életvégi tervezés

Az életünk nagy eseményeire általában készülünk, azokat megtervezzük: kerek születésnapok, ballagás, esküvő, egy gyermek érkezése. De ritkább, hogy valaki a halálával kapcsolatban is tervezzen, pedig az életünk ezen szakasza biztosan elkerülhetetlen.

Az életvégi tervezés lehetőséget ad, hogy az életünk végi döntéseket időben meg tudjuk hozni, ha szükséges dokumentálni tudjuk, illetve megosztani másokkal, akiket ez érint. Ezen kívül azoknak is nagy könnyebbséget nyújthat, akiket hátrahagyunk.

További információ itt: https://hospicehaz.hu/eletvegi-tervezes/

Mit csinál az életvégi dúla?

  • Lehetőséget biztosít arra, hogy nyíltan és őszintén lehessen beszélni az élet végéről, halálról, haldoklásról, betegségről, elmúlásról, gyászról.
  • Az ügyfél életének és szellemi örökségének feltárásában és megörökítésében segít.
  • Részt vesz a beteg tervének kidolgozásában arra vonatkozóan, hogy az élete végén hol szeretne lenni, hogyan legyen berendezve a tér (fények, illatok, hangok), látogatók fogadása és kérések feléjük.
  • Részt vesz a haldokló búcsúzási szertartással, temetéssel kapcsolatos kívánságainak megalkotásában, megvalósításában.
  • Az életvégi gondozás tervezésének megvitatása és támogatása.
  • Koncentrált és intuitív jelenlétet biztosít a betegágy mellett.
  • Kommunikációs csatornát biztosít a haldokló és a hozzátartozók, szeretteik között.
  • Támogatást és segítséget nyújt hagyományok beépítésére vagy új rituálék létrehozására a különleges pillanatok megünnepléséhez.
  • Segít a fizikai és gyakorlati gondozásban, hogy megkönnyítse a gondozók terheit.
  • Pihenési lehetőséget biztosít a kimerült gondozóknak, hozzátartozóknak.
  • Elmagyarázza a haldoklási folyamat jeleit és tüneteit.
  • Az érzelmek és tapasztalatok feldolgozása a hozzátartozókkal.
  • Az érintettek spirituális hitének és gyakorlatának támogatása
  • A gyászfeldolgozást támogatja.
  • Gyakorlatokat, tanácsokat ad az életvégi tervezéshez.

Hozzátartozók támogatása

Szeretteinknek a legjobb támogatást és segítséget szeretnénk nyújtani életük végén fizikailag és lelkileg is, de van, hogy nem tudjuk, hogy mi a legjobb nekik

Gazdik támogatása

Kiskedvencünk is családtag, életük végén sokszor a gazdinak kell a döntést meghozni, a számára legjobb törődést nyújtani

Kisállat családtagjaink élete általában rövidebb a gazdiénál, így akár több szeretett kisállat elvesztését is át kell élnünk. Házi kedvenceink elvesztése ugyanúgy elkerülhetetlen mint családtagjainké, a környezet mégis nehezebben tud támogatást adni ebben a helyzetben, és kevésbé készülünk fel erre a veszteségre.

Gyászfeldolgozás

Támogatás a gyász szomorúságában, amikor úgy érzed, a fájdalom soha nem ér véget, a fájdalom életed részévé válik

A veszteség életünk minden területén jelen van: elveszítjük hozzátartozóinkat, szeretteinket, kiskedvencünket. Elveszítünk munkahelyet, ügyfelet, egy szerelmet, akiben a jövőt láttuk, amibe annyi energiát fektettünk, vagy egy álom foszlik szerte.

A veszetségek során mindig egy gyászfolyamat zajlik le bennünk, mely tele van útvesztőkkel, érzelmi hullámvasutakkal, és ahogy haladunk előre, úgy bukkanhatnak fel újabb, nem várt akadályok. Mikor már azt gondolnánk, hogy egy veszteséget feldolgoztunk, megtanultunk vele együtt élni, jön valami, ami megint felszakítja a sebeinket.

A gyász természetes, ha veszteség ér valakit. A gyász megélése és a gyászfeldolgozás folyamata azonban mindig egyedi. Nincs rá sablon, nincs egy előre meghatározott forgatókönyv és időrend. Nincs meghatározva az sem, hogy milyen érzelmek kísérik, hiszen a fájdalom mellett számos más érzelem is társulhat: magány, kilátástalanság, bizonytalanság, de akár megkönnyebbülés, hála vagy akár bűntudat is.

Érzelmeink kavalkádja elbizonytalaníthat bennünket a gyászfeldolgozásban. Pont amikor a leggyengébbnek érezzük magunkat, várja el a környezet, hogy erősek legyünk, mikor támaszra lenne szükségünk, kell nekünk

Egyéni gyászkísérőként a feltétel nélküli elfogadást, a meghallgatást, a támogatást kínálom, mellyel azt szolgálom, hogy az ügyfelem megértse és elfogadja a benne zajló érzelmi folyamatokat. Segítek megtalálni a legmegfelelőbb utat ahhoz, hogy a fájdalom helyét a szeretet, a hála, és az emlékezés vegye át. Olyan együttlétet biztosítok ügyfeleim számára, amely során a teljes elfogadás és bizalom jelenik meg: érzelmek, gondolatok, vélemények megosztása. Együttműködésünk során enyhülnek a rossz érzések, a bűntudatot. Segítek a gyásszal járó érzelmi káoszban történő eligazodásban, azok tudatosításában, elfogadásában.

Mikor érdemes életvégi dúlához fordulni?

Az életvégi folyamat bármely szakaszában lehet az életvégi dúlához fordulni, de minél korábban, annál jobb. Hiszen ha belegondolunk, az életvégi folyamat a megszületésünkkor kezdődik, és független betegségtől, életkortól.

Azonban a legtöbben egy betegség diagnosztizálásakor kezdenek el foglalkozni az életük végének a gondolatával. Minél korábban tud egy életvégi dúla bekapcsolódni a folyamatba, annál jobban meg tudja ismerni az ügyfél körülményeit, szeretteit, ezzel is biztosítva a lehető leghasznosabb támogatási formát.